A székhelyszolgáltatás hozzájárulhat magánéletünk védelméhez

Szponzorált tartalom

székhelyszolgáltatás

székhelyszolgáltatás

Izgalmas év áll mögöttem. Tavaly ugyanis kimagasló volt a vállalkozásom bevétele, ezért sikerült félretennem némi pénzt. Már meg is van, hogy mire költöm. A Németországban élő és dolgozó párom ugyanis bejelentette, hogy hazajön, itthon fog új munkát keresni, és össze szeretne velem költözni. Amikor mindent sikerült ehhez elintézni, újabb meglepetéssel állt elő. Vacsorázni indultunk ugyanis egy romantikus panorámás étterembe, ahol szerettük volna megünnepelni az új kezdetet. Ehhez drága, márkás pezsgőt rendeltünk, hogy méltó módon tegyük emlékezetessé az alkalmat, ő viszont ráadásnak egy nagy gyémántköves gyűrt is hozott magával, amit még a koccintás előtt fel is húzott az ujjamra. Így már nem volt kétség afelől, hogy ez a vacsora tényleg felejthetetlen lesz és bőven van mit ünnepelni.

Az esküvő szervezése közben ugyanakkor sok minden a felszínre került. Ilyenkor valamiért még azon is elkezd problémázni az ember, amire eddig sosem fordított figyelmet, mint például, hogy milyen színű legyen a vendéglőben az asztalterítő. A számos apró részlet ugyanakkor a mindennapokban is fontos, főleg, ha az ember szeretné biztonságban és kényelemben tudni (leendő) családját. Bevallom, ez is kicsit ijesztő számomra, hogy bár a vállalkozás vezetése is felelősséggel jár, az otthonomban közvetlenül leszek majd felelős mások jóllétéért, és itt nem lehet egyszerűen letenni a munkát vagy szabadságot kivenni, ha az ember nem akar tovább mások problémáival foglalkozni. A munka-magánélet egyensúlya szintén nagyon fontos ebben az új helyzetben. Síró kisgyermek mellett már nem olyan könnyű jól kihasználni a home office lehetőségét, még akkor sem, ha a nagyi vigyáz rá a másik szobában, ügyfeleket fogadni pedig kizárt! A páromnak egy nagyobb gyermeke is van már az előző kapcsolatából, aki előfordulhat, hogy nálunk tölti a szünetet, olyankor pedig szintén nem lenne egyszerű összehozni, hogy ugyanabban a térben egyszerre tudjon mindenki a zenét bömböltetve szórakozni és a munkájára koncentrálni is. Ilyenkor egyébként is vacsorát kell csinálnia az embernek, mindig pont a lehető legrosszabbkor, mert előre lusta megcsinálni, mondván, hogy úgyis itthon lesz.

A legjobban viszont titkon attól félek, hogy megint kijön az adóhivatal, mint a múltkor, mert valami levél elkallódott. El tudtam intézni, de ha megint lenne ilyen és pont csak a párom vagy a fia lenne itthon, nagyon kínosan érezném magam. Szerencsére van egy szintén egyéni vállalkozó ismerősöm, akinek már ősidők óta a szekhelyszolgaltatas24.hu biztosítja a cégközpontot. Neki 3 gyermeke van, emiatt hasonló problémákkal küzdött: otthon mindig történik valami, ami elvonja az ember figyelmét, rendetlenítenek a lurkók az iroda környékén is, ahol komoly ügyfelekkel kellene tárgyalni, az adóellenőrök pedig sosem jönnek jókor, de 3 kisgyerek ebéd- vagy alvásidejében aztán végképp nem. Emiatt úgy döntött, hogy külön fogja választani a munkát a magánélettől. Több szempont miatt esett a választása a szekhelyszolgaltatas24.hu-ra.

Kezdjük azzal, hogy a könyvelés mellett a céges levelezés intézése a másik dolog, ami nélkül nem tud egy vállalkozás létezni. Ha egyik napról a másikra megszűnik a székhelyszolgáltatás, nagy valószínűséggel a cég is törlésre van ítélve, de jobb esetben is számos probléma adódik a hiányzó információk és a már átadott adatok miatt. Ezt egy cégtulajdonos sem szeretné megtapasztalni, ezért fontos megbízható szolgáltatót választani. A szekhelyszolgaltatas24.hu már régóta a piacon levő, pénzügyi minősítéssel rendelkező vállalat, és ezáltal hosszútávú partner ügyfelei részére.

A vállalkozói létnek bár számos előnye van, olyan feladatokkal is jár, amelyeket nem szívesen végzünk el, de mégis minden hónapban kötelező. Ilyen például az iparűzési adó megfizetése. Bár ez többnyire nem nagy összeg, mégiscsak a bevételünket csökkenti, és nagyobb adminisztrációs terhet is ró a vállalkozásra. Emiatt érthető, ha valaki szeretne mentesülni alóla, és erre most adott is a lehetőség teljesen legálisan egyes vállalkozások számára. A szóban forgó székhelyszolgáltatás ugyanis már újlengyeli cégközpontot is tud biztosítani. Újlengyel egyike azon hazai településnek, ahol nem szükséges az önkormányzat részére megfizetni az iparűzési adót, ezzel is megkönnyítve a vállalkozók dolgát.

Legtöbbször nem is a különböző adók nyilvántartása okoz fejfájást a vállalkozók számára, mivel a könyvelőnknek ezt a feladatot meg kell tudni oldani. A hivatalos küldemények és levelek viszont gyakran váratlan helyekről és időpontokban érkezhetnek. Valakinek mindig át kell tudnia venni az ajánlott küldeményeket is, mivel az ügyek megoldása általában határidőhöz kötött. Amennyiben ez nem sikerül, a hatóságok akkor is úgy veszik, hogy tudomást szereztünk a közölt tényekről. Az egyéni vállalkozóknak ez sokszor jelenhet problémát, mert nyaralni, betegszabadságra, vagy éppen a boltba 10 percre ők is mennek időnként. A szekhelyszolgaltatas24.hu-nál ez nem jelent problémát, mivel ők garantálják, hogy minden céges küldeményt átvesznek és eljuttatnak jogos tulajdonosukhoz. Ők ugyanis pontosan tisztában vannak a már leírtakkal, és ők sem szeretnék, ha feleslegesen kényszerintézkedés érné a cégvezetőket.

Egy-egy ilyen intézkedés végrehajtására ugyanakkor számos oka lehet a hatóságoknak. Ezt itt és most felesleges lenne részletezni, de előfordulhat, hogy jogosan jelennek meg mondjuk az adóellenőrök az ajtóban, már akkor is, ha mi magunk néztünk el figyelmetlenségből egy dátumot vagy bármilyen más fontos adatot. Ilyenkor nincs mit tenni, az is előfordulhat, hogy át kell adnunk nekik pár dolgot végrehajtás céljából. Ezt nem szívesen tesszük meg, de ha van székhelyünk a szekhelyszolgaltatas24.hu-nál, biztosak lehetünk egyrészt abban, hogy csakis a cég tulajdona kerül végrehajtás alá, amit érthető módon az irodában hagytunk, és nem fogják elvinni otthoni értékeinket gyermekeink szeme láttára, akikben ez akár mélyebb nyomot is hagyhat. Másrészt pedig a szekhelyszolgaltatas24.hu együttműködő ebben az esetben és törekszik rá, hogy ügyfeleinek ne legyen még több problémája ebből a már amúgy is kellemetlen helyzetből.

Ha utólag mégis kiderül, hogy jogtalan volt az intézkedés, vagy egyszerűen csak bármilyen jogi tanácsra van szükségünk, szintén nem kell messzire mennünk. A szekhelyszolgaltatas24.hu ugyanis tapasztalt ügyvédekkel is kapcsolatban áll, akik szinte bármikor állnak a szekhelyszolgaltatas24.hu-nál bejelentett céges ügyfelek részére. Ez szintén nagy segítség lehet akár kezdő vállalkozók számára is. De az ismerősömnél például az is előfordult, külföldi cégtől rendelt meg egy online szolgáltatást, ami a cége működését segíti, és szüksége volt valakire, aki a szerződését átnézi, mert a nemzetközi jog nem mindig egyezik meg a nálunk elterjedt hivatali szokásjoggal. Amennyiben a vállalkozás ingatlan, például üzlet vásárlását vagy bérbe vételét tervezi, szintén egy jó ügyvéddel érdemes ezt intézni, akit biztosítani tud a szekhelyszolgaltatas24.hu is.

Úgy gondolom, mindezek alapján fontos, hogy a vállalkozásunkat és a magánéletünket minél jobban el tudjuk különíteni, mivel mindkét szerepben teljes emberként kell tudnunk helyt állni és felelősséget vállalni. A szekhelyszolgaltatas24.hu egyébként tárgyalókat is biztosít, így nem azon fog elúszni az első benyomás az ügyféllel, hogy a gyerekek már megint rendetlenítettek a bejáratnál. A megfelelő hivatalos környezetben sokkal hatékonyabbak tudunk lenni, ezért én mindenképp át fogom tenni a vállalkozásom székhelyét a szekhelyszolgaltatas24.hu-hoz!