Izgalmas év áll mögöttem. Tavaly ugyanis kimagasló volt a vállalkozásom bevétele, ezért sikerült félretennem némi pénzt. Már meg is van, hogy mire költöm. A Németországban élő és dolgozó párom ugyanis bejelentette, hogy hazajön, itthon fog új munkát keresni, és össze szeretne velem költözni. Amikor mindent sikerült ehhez elintézni, újabb meglepetéssel állt elő. Vacsorázni indultunk ugyanis egy romantikus panorámás étterembe, ahol szerettük volna megünnepelni az új kezdetet. Ehhez drága, márkás pezsgőt rendeltünk, hogy méltó módon tegyük emlékezetessé az alkalmat, ő viszont ráadásnak egy nagy gyémántköves gyűrt is hozott magával, amit még a koccintás előtt fel is húzott az ujjamra. Így már nem volt kétség afelől, hogy ez a vacsora tényleg felejthetetlen lesz és bőven van mit ünnepelni.

Az esküvő szervezése közben ugyanakkor sok minden a felszínre került. Ilyenkor valamiért még azon is elkezd problémázni az ember, amire eddig sosem fordított figyelmet, mint például, hogy milyen színű legyen a vendéglőben az asztalterítő. A számos apró részlet ugyanakkor a mindennapokban is fontos, főleg, ha az ember szeretné biztonságban és kényelemben tudni (leendő) családját. Bevallom, ez is kicsit ijesztő számomra, hogy bár a vállalkozás vezetése is felelősséggel jár, az otthonomban közvetlenül leszek majd felelős mások jóllétéért, és itt nem lehet egyszerűen letenni a munkát vagy szabadságot kivenni, ha az ember nem akar tovább mások problémáival foglalkozni. A munka-magánélet egyensúlya szintén nagyon fontos ebben az új helyzetben. Síró kisgyermek mellett már nem olyan könnyű jól kihasználni a home office lehetőségét, még akkor sem, ha a nagyi vigyáz rá a másik szobában, ügyfeleket fogadni pedig kizárt! A páromnak egy nagyobb gyermeke is van már az előző kapcsolatából, aki előfordulhat, hogy nálunk tölti a szünetet, olyankor pedig szintén nem lenne egyszerű összehozni, hogy ugyanabban a térben egyszerre tudjon mindenki a zenét bömböltetve szórakozni és a munkájára koncentrálni is. Ilyenkor egyébként is vacsorát kell csinálnia az embernek, mindig pont a lehető legrosszabbkor, mert előre lusta megcsinálni, mondván, hogy úgyis itthon lesz. Continue reading →