Azt mondják, hogy a kutya az ember legjobb barátja, de számomra a két kutyánk sokkal több ennél. Ezek a csodálatos állatok nem csak háziállatként funkcionálnak az életemben, hanem hűséges társak, akik mindig mellettem állnak a jóban és a rosszban. Számomra tehát ez a két kis bolond igazi családtag, akik feltétel nélküli szeretetet és örömet hoznak az életembe. Egy kutya mindig melletted van, bármilyen helyzetben is legyél éppen. Nem ítélkeznek, nem érdeklik őket a külsőségek vagy a jellembéli hibák. Egyszerűen csak szeretnek, feltétel nélküli odaadással vannak az ember iránt. A munkanap vége számomra az egyik legjobb pillanat – amikor fáradtan hazaérek este, és a szerelmem mellett a kutyáink is boldogan fogadnak, az egy elmondhatatlanul örömteli érzés. Pedig van, hogy úgy érzem, épp nincs annyi vidámság az életemben, de a kutyák akkor is emlékeztetnek arra, hogy mi az öröm és úgy alapvetően az életöröm, azaz az élet szeretete. A játékosságuk, a lelkesedésük minden apró dolog iránt igencsak ragadós, így gyakran bolondozunk velük együtt. A játék mindig egy közös, önfeledt tevékenység. Ha Bilkó és Minyó boldogságot talál egy egyszerű labdában vagy egy kiadós sétában, akkor azzal engem is újra meg újra emlékeztetnek arra, hogy az igazi boldogság az apró, mindennapi dolgokban rejlik, amit sajnos sokszor a legalapvetőbbnek veszünk, vagy épp elmegyünk rutinból e csodák mellett… Egy állatról, nemhogy a kettőről való gondoskodás azonban nem csak szórakozást hoz az életünkbe, hanem bizony felelősséget is. Folyton tanít, hogy hogyan gondoskodjunk valakiről, hogyan legyünk figyelmesek, ne pedig önzők. A kutyák szinte maguktól értetődő módon tanítják meg az empátiát és az önzetlenséget. Ráadásul velük minden nap új kalandokat és élményeket hoz, legyen az egy hosszú túra a természetben vagy egy egyszerű bújós este otthon a kanapén.

Ha tehetném, mindenhová magammal vinném a kutyáimat, vannak azonban olyan helyek, ahová nem kísérhetnek el sajnos: ilyen például a fogorvosi rendelő is. Itt egyedül kell túlesnem a dolgokon, amitől régen bizony nagyon rettegtem, aztán mára már úgy tűnik, sikerült megbarátkoznom a dologgal. Ebben nagy szerepe van mindannak, hogy nagy szerencsémre ugyan, de rátaláltam egy olyan budapesti rendelőre, ahová mindig szívesen megyek vissza, és nem jön elő a rettegésem a fogászati beavatkozásoktól. Sajnos ehhez kellett pár olyan maradandó gyermekkori „élmény”, ami igencsak elijesztett a dolgoktól, ugyanis egy igen kegyetlen és nem túl jóindulatú bácsi volt annak idején a fogorvos a suliban. Itt, a Kacsa utcai rendelőben azonban semmitől nem kell félni, mert olyan emberközpontú és profi a hozzáállása az egész szakmai team-nek, hogy biztos vagyok benne, itt még a legijedősebbek is meg fognak nyugodni. Continue reading →